2012. február 6., hétfő

Happy Birthday!

Axl Rose, a Guns n' Roses zenekar énekese ma ünnepli 50. születésnapját. 



"Ezt a dalt (Rocket Queen) egy lánynak írtam, aki alapítani akart egy zenekart Rocket Queen néven. Egy időben ő tartotta bennem a lelket. A dal utolsó része egy üzenet számára és mindenki más számára, aki megérti a lényegét. A dal vége azt fejezi ki, hogy mindig van remény és a barátság örök. A másik dolog, ami a dalhoz kapcsolódik azt több emberrel is kipróbáltam - a szeretkezés hangjának rögzítése. Valahogy spontán is volt, de előre meg is beszéltük, valami, amit mindenképpen a lemezre akartam rakni. Egy erősen szexuális dal, egy vad, studióban eltöltött éjszaka következménye. A lány - akit mindnyájan ismertünk - táncos volt. Mindenki izgatott lett. Az éjszaka eléggé mozgalmas volt, egy csomó zűrrel, és úgy gondoltam, hogy sokáig kell még majd azon gondolkodni, hogy hogyan is tegyük mindezt emészthetővé." -  sajtóközlemény 1987

A szóbeszéd szerint nem tartozott a zenekar rockandrollos arcai közé. De miért? mert nem hugyozta úgy össze magát részegen, mint Slash és nem vitte túlzásba a drogozást sem??? 
Az, hogy a stúdióban megdugta Steven Adler barátnőjét (közben ugyebár felvette a hangokat a Rocket Queenhez) Na? az nem elég rock 'n roll? :) szerintem IGEN. (Persze még meg lehetne említeni egy csomó más dolgot is.) Legyen elég annyi, hogy nélküle a Guns 'n Roses nem lett volna ugyanolyan, és sok jó dallal ajándékozott meg minket!


Köszönünk mindent Axl!!♥

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése